Az igazságügyi szakértő

1.

Az Író, egy korábbi sikerén felbuzdulva, ismét jelentkezik egy filmes szereplőválogatásra, eltitkolja, hogy korábban már csinált ilyent, és újra bekerül a lehetséges szereplők körébe, mert különösen jól sikerült a rögtönzéses felvétele. 

Másnap kap egy telefonhívást, hogy ő lesz egy most induló krimisorozat egyik főszereplője, egy igazságügyi szakértő pszichológust kell alakítania, és erre pont megfelel az ő szakállas, értelmiségi fazon, aki alapvetően normális, de van egy kis egészséges őrület benne. Örül a szerepnek, ráadásul van is ismeretségi körében ilyen ember. Azt azonban nem közlik vele, hogy kikkel fog együtt játszani.

Eljön a forgatás napja, kiderül, hogy ezúttal mindenki profi rajta kívül, ezt azonban senki sem érezteti vele, pillanatok alatt befogadják, mert tökéletesen hozza a figurát. 

Néhány nap múlva már újabb részt forgatnak, a gyanúsított, akivel ezúttal kettesben hagyják egy neves, gyönyörű színésznő, akit az Író sokszor látott filmen és sosem dobott volna ki az ágyából. Hihetetlenül egymásra éreznek, a rendezőtől a stáb utolsó tagjáig mindenki őszinte áhitattal figyeli jelenetüket. A forgatás befejezése után a Színésznő felveti az Írónak, hogy üljenek be valahová, a napi munka feszültségét levezetendendő. Az Íróban van egy kis félelem, de a kalandvágya nagyobb, ki tudja, milyen nyersanyag lesz ebből a váratlan találkából következő könyvéhez. 

Egy eldúgott, elegánsnak egyáltalán nem mondható kocsmába ülnek be. A törzsközönség láthatóan ismeri a Nőt, és nem csupán a filmekből. A második pohár után a Színésznő bevallja, hogy nemcsak a film szerint gyilkos, hanem ő a valóságban is megölt valakit, és az Író segítségét kéri, hogy nyilvánítsák őt őrültnek, de úgy, hogy azért színészi karrierje ne törjön ketté.  Korábban az Író különböző, általa nem túl sokra tartott bulvárlapokban olvasta, hogy a Színésznő bekattant, miután szakított nála 15 évvel fiatalabb barátjával, aki állítólag valahol külföldön él, a legnagyobb inkognitóban, mert fél a Nő bosszújától. Akkor nem adott hitelt ezeknek a pletykáknak, mert ismerte e lapok módszereit, most azonban elgondolkodik: lehet, hogy igaz?  

Az Író megpróbálja elmagyarázni a Színésznőnek, hogy bár amatőrként játszik ebben a filmben, ő csupán egy szerepre szerződött, ami tetszett neki, mert egyszer találkozott már egy valódi igazságügyi szakértővel és kíváncsi volt, hogy milyen az ő bőrébe lenni, amikor sorsokról kell döntenie. A Színésznő csak ez utóbbi gondolatmenetet hallja meg, vagyis továbbra is azonosítja az Írót szerepével. 

A Férfi kezdi úgy érezni, hogy a játék veszélyes fordulatot vesz, miközben abban sem biztos, hogy a Színésznő igazat mond, vagy csak kipróbál egy rajta egy játékot. Igyekszik másfelé terelni a duettet, felidézi a színésznő korábbi erotikus jeleneteit, amelyek nagyon megragadták őt annak idején. A Színésznő ráharap, egyúttal meginvitálja az Írót a lakására, hogy majd ott eljátsszanak e jelenetekből néhányat, ha nincs ellenére. Az Író képtelen ellenállni az újabb csábításnak, és a Színésznő merészsége sem ismer határt. Egy már-már barbár szeretkezés után azt a jelenetet játsszák el, amikor őt, mint egy szökésben lévő útonálló szeretőjét, deresre húzzák és ájulásig vesszőzik. A Nőnek úgy kell leállítania a magából kifordult Írót, de tudja a módját. Az újabb őrült aktus után pedig egyszerűen elzavarja, de másnapi folytatást ígér. Annyit azonban elárul, hogy az általa meggyilkolt ember holttestét a közeli szigeti bejáró használaton kívüli vasúti hídja alá rejtette. 

A Férfi reggelig csavarog a városban, be-betér egy-egy kocsmába, de alig iszik, nem akar a következő napi forgatásra rossz állapotban érkezni. Mikor végre otthon ágyba zuhan, azt álmodja, hogy a Színésznő meg akarja ölni őt.  Amikor felriad, eszébe jut, hogy az éjszakai zűrzavar során nem jutott eszébe megkérdezni a Színésznőtől, hogy ki az áldozat. Pedig ha, az este szellemének megfelelően, egy „kihallgatósdit” játszottak volna, biztosan ki tudta volna belőle szedni az igazságot.

Mindennek ellenére látszólag simán indul aznap délután következő közös jelenetük felvétele. A történet szerint e beszélgetés során a Nő kísérletet tesz a szakértő elcsábítására. A jelenet majdnem tökéletesen sikerül, de a Színésznő annyira beleéli magát a helyzetbe, mintha az előző napi privát játékot folytatná és az egész stáb előtt valósággal leteperi az Írót. A rendező leállást parancsol, rendre utasítja a Színésznőt, figyelmezteti, hogy ez a sorozat kora este megy adásba, és a 12 éves korhatárba ilyesmi nem fér bele. A Színésznő hisztérikus rohamot produkál, megfenyegeti a rendezőt, hogy ha nem hagyja meg ezt a jelenetet, szétkürtöli a sajtóban, hogy homoszexuális, de a rendező nem úgy tűnik, mintha túlságosan megijedne tőle. A Színésznő, magát alig összekapva, elrohan, az Író utána rohanna, de a rendező szigorúan leállítja. Ha minden hisztis kurva így ugráltatná a filmeseket, egyetlen film sem készülne el – mondja. Az Író persze mélyen hallgat az előző napi történtekről, még immel-ámmal lejátssza következő jelenetét a nyomozókkal, majd nekiindul a városnak, hogy megtalálja a Színésznőt. 

Először a kocsmában keresi, de ott nincs és nem is tudnak róla, hogy ott járt volna. Utána a lakására megy, hosszan csenget, csak azután veszi észre, hogy az ajtó nyitva van. Bemegy, körülnéz, elég nagy bent a rendetlenség, de ugyanilyen volt előző nap is, semmi feltűnőt nem észlel. Ekkor jut eszébe a híd alá rejtett állítólagos holttest. Az Író elindul a „tetthelyre”.

2.

A másnapi forgatáson sem az Író, sem a Színésznő nem jelenik meg. A rendező dührohamot kap, pedig újabb kulcspillanat következne a filmben. A Színésznő még hagyján, hiszen előző nap alaposan összerúgták a port  és várható volt, hogy még duzzog egy sort, de az Író eddig mindig nagyon pontosan megjelent és profikat megszégyenítő hozzállással vett részt a munkában. A rendező, miután egyiküket sem éri el sem telefonon, sem interneten, a rendőrséget hívja fel. Ott azt a választ kapja, hogy a Színésznő eltűnését már többen bejelentették, ennél bővebb tájékoztatást nem adhatnak róla, ellenben az Írót előző este őrizetbe vették. 

Miután a váratlan letartóztatás ügyében sem kap a rendező felvilágosítást, a forgatókönyv egyik konzulenséhez, egy valódi igazságügyi orvosszakértőhöz fordul, hátha kapcsolatai révén sikerült megtudni, hogy mivel vádolják az Írót. Mindketten megdöbbennek, amikor kiderül, hogy a Doktornő jól ismeri az Írót, mert valamikor a páciense volt egy pszichoterápiás kezelés során, kapcsolatuk már-már túllépett a megengedhetőn, de utána még évekig figyelemmel követték egymás életét és munkáját. Arról azonban a Doktornő sem tudott, hogy az Író elvállalta ezt a filmszerepet. 

Jó döntésnek bizonyul a Doktornő megkeresése, mert sikerül neki kiderítenie, hogy az Írót gyilkossággal gyanúsítják, ő azonban, mint egykori pácienséért, garanciát vállal az ártatlanságáért. Meggyőződése ugyanis, hogy mivel az Író már korábban is gyakran volt kóros szerepjátszó, ezúttal is túlságosan beleélte magát, és már maga sem tudja, hogy mi a film és mi a valóság. Így végül az Írót kiengedik, a Doktornő személyesen megy el érte és hazaviszi őt közeli vidéki házába. 

Ott aztán alaposan összeszidja. Bízott benne, hogy az Írónak végre benőtt a feje lágya, és kigyógyult abból a szokásából, hogy egy-egy újabb nő meghódítása vagy csupán egy jó sztori érdekében belebújik egy, éppen a célnak megfelelő alak bőrébe, holott tudhatná, hogy ezek soha nem veszélytelenek. Emlékezteti arra, hogy egyszer éppen a közös szeánszuk előtt lepte meg őt, amint egyik köz- és önveszélyes betegével csókolózott az intézet kertjébem. Az Író visszatámad: ha a Doktornő nem hasonlította volna az ő Szondi- és Rorschach-tesztjét és az általa rendelt gyógyulási naplót mindenféle híres elődökhöz, akkor talán már régen túl lenne az egészen, mert a Doktornő sem volt képes szétválasztani magában a pszichiátert a rajongótól. A kölcsönös vádaskodás úgy felcsigázza mindkettőjüket, hogy már-már az ágyban kötnek ki, de a Doktornő az utolsó pillanatban kijózanodik és kidobja az Írót, aki így stoppal kénytelen visszamenni a városba, de még beér az aznapi forgatási időre a stáb által bérelt lakásba. 

Mivel a Színésznőről továbbra sincsen semmi hír, a rendező már az Író megérkezése előtt úgy dönt, hogy megváltoztatják a jelenetek felvételi sorrendjét, az sem baj, hogy az Író nem tudja a szövegét, biztosan tud majd rögtönözni valamit, ahogyan a próbafelvételen kiválóan tette. Ezért elindulnak ahhoz a hídhoz, ahová a Színésznő, állítása szerint, áldozata holttestét rejtette, hogy felvegyék a „helyszínelést”. Hivatalos engedéllyel két szolgálaton kívüli rendőrt is magukkal visznek, akik egyenruhás alakjukat adják a filmhez – arcukat nem – és útközben felszednek egy hajléktalant, aki vállalja aznapi betevő falatjáért, hogy eljátssza a „holttestet”. Minden készenáll a forgatáshoz, amikor az egyik rendőr – nyilván szakmai rutinból – vizsgálgatni kezdi a helyszínt. Mindenkinek földbe gyökerezik a lába: valóban hever ott egy holttest, vélhetően már napok óta.

A hajléktalan felismerni véli a tetemben egy korábbi ivócimboráját, akivel gyakran megfordultak abban a kocsmában, ahová néhány nappal korábban az Író és a Színésznő is betért. A forgatás valódi helyszíneléssé válik, amelyből immár kizárják a stábot. 

A filmeseket alaposan megviseli az eset, hiszen nem voltak erre felkészülve. Ráadásul a Színésznőről továbbra sem tud senki semmit. A producer úgy dönt, hogy a vizsgálat lezárásáig felfüggesztik a forgatást, és utasítást ad, hogy írják át a forgatókönyv további részeit. Az Író ajánlkozik erre a feladatra, de elutasítják, hiszen valamennyire „érintett” az ügyben. 

Az Írót azonban nem hagyja nyugodni az eset és saját szakállára nyomozni kezd. Visszamegy a kocsmába, érdeklődik a halott férfi után, mintha ismerné, persze nem árulja el, hogy tudja, mi történt. A pultosnő és a törzsvendégek egybehangzóan állítják, hogy a múlt héten még látták, és akkor éppen a Színésznővel ittak együtt. A férfi valamikor szintén a filmes szakmában dolgozott, elismert hangtechnikus volt, de teljesen lezüllött, és mindenhonnan kirúgták. A Színésznő azonban valamiért kedvelte őt, és rendszeresen kisegítette egy kis pénzzel. Az egyik iszákos még azt sem tartja kizártnak, hogy a férfi egykor a Színésznő szeretője volt. Egy másik vendég arról beszél az Írónak, hogy a férfi néha hajnalig tudott mesélni a színészvilágról, és a legelképesztőbb történeteket is képes volt olyan hitelesen előadni, mintha nemcsak az ital beszélne belőle. Egyszer még a Színésznőről is elejtett néhány mondatot, hogy az utóbbi időben több forgatás is megakadt miatta, mert olyan zavart volt, hogy nem tudta szerepét eljátszani, aztán szinte bocsánatkérően vissza is vonta szavait. Amikor utoljára látták, azzal dicsekedett, hogy a Színésznő elhívta őt a lakására és talán nála is marad néhány napig. Azt azonban az Író már nem tudta kiszedni beszélgető partneréből, hogy ez pontosan mikor történt. Pedig egyáltalán nem mindegy, gondolta, hogy a gyilkosság azután történt-e, hogy a Színésznő „bevallotta” tettét, vagy pedig előtte.

3.

Az Író elhatározza, hogy a föld alól is előkeríti a Színésznőt. Miután otthon továbbra sem találja, megpróbál valamit kiszedni azokból a kollégáiból, akik állítólag közel állnak hozzá. Akad, aki sajnálattal közli, hogy ő is keresi, de nem találja, van, aki kifejezetten ellenségesen fogadja az Író érdeklődését, mert attól tart, hogy csupán „témát” keres és valójában nem izgatja a Színésznő sorsa, és van olyan is, akinek reagálásából az Író úgy érzi: tud valamit, de titkolja előle.

Ismét a Doktornőhöz fordul. Azt kéri tőle, hogy kapcsolatai révén próbálja megtudni, hogy tényleg kezelték-e pszichiátrián a Színésznőt, ahogyan azt a bulvármédia állítja, mert ez fontos adalék lehetne az ügyhöz és az eltűnéshez is. A Doktornő először dührohamot kap, hogy az Író nem képes leszállni a témáról, de aztán a régi barátságra való tekintettel megígéri, hogy utánanéz a dolognak – valójában benne is feléled a szakmai kíváncsiság. De azért megesketi az Írót, hogy ha bármi kiderül a Színésznőről, nem írja meg, sem most, sem pedig később.

Telnek-múlnak a napok, és nem történik semmi. Az Író végzi rutinszerűen napi munkáját, de egy percig sem hagyja nyugodni az ügy. Felhívja a filmeseket, akik csak annyit mondanak neki, hogy még mindig áll a forgatás felfüggesztése, de nem feledkeznek el róla, hívják, amint folytatják a munkát. Hívja a Doktornőt is, aki azonban még nem tudott meg semmit, azt állítja, hogy nagyon kemény falakba ütközik, lehet, hogy az ügy sokkal bonyolultabb, mint azt gondolták. Az Író úgy érzi, hogy a Doktornő le akarja rázni ezzel, de megígéri neki, hogy vár türelemmel.

Egyik este nem bírja tovább és ismét lemegy a kocsmába, hátha ott megtud valamit, vagy esetleg ott találja a Színésznőt. A törzsközönség nagy örömujjongással fogadja őt, de amikor rákérdez egykori ivócimborájukra, hirtelen mindenki bezárkózik. Végül a pultoslány elmondja neki, hogy kiderült: a híd alatt talált hajléktalant nem ölték meg, alkoholmérgezés és kihülés okozta a halálát, nem találtak a holttestén semmi idegenkezűség nyomát. Az Írónak közben feltűnik, hogy valaki hiányzik a társaságból. Éppen az az alkesz, aki legutóbb a Színésznő és a hajléktalan különös kapcsolatáról mesélt. Megkérdezi a pultoslányt, hogy nem látta-e azt az embert, és próbál róla személyleírást adni. A lány azt feleli, hogy nem emlékszik ilyen figurára, pedig neki nagyon jó az arc- és névmemóriája. Az Író gondolkodni kezd, hogy hátha nem is úgy nézett ki, elvégre ő is ivott aznap, lopva végig pásztázza a félhomályba burkolt arcokat, hátha mégis közöttük van az ő embere, de egyikben sem ismeri fel. 

Másnap a Rendező hívja az Írót: megkerült a Színésznő! Bocsánatot kért a korábbi viselkedéséért, és azért tűnt el, mert kitört rajta korábbi pánikbetegsége, de most már jól van, és készen áll a forgatásra. Három nap múlva veszik fel az újabb jeleneteket, de ahhoz az eseményeknek megfelelően át kellene írni a forgatókönyv néhány fejezetét. A Rendező úgy gondolja, mégis az Író lenne erre a legalkalmasabb, 24 órát ad neki a feladatra.

Az Író lelkesen belelendül a munkába, minden mást félretesz, hogy időben végezzen. Estefelé azonban felhívja őt a Doktornő, fontos dolgokat tudott meg, de nem akarja telefonban elmondani, menjen ki hozzá sürgősen.

A Doktornőnek sikerült kiderítenie, hogy a Színésznő orvosi értelemben kóros hazudozó, és ez azután tört ki rajta, hogy szakított a barátjával. Ketten próbálják összerakni a történet elemeit: az már egyértelműnek tűnik, hogy a gyilkosságot kitalálta, és az sem biztos, hogy valóban a pánikroham miatt tűnt el, hanem csak egyszerűen a bolondját akarja járatni mindenkivel. Az Író felveti, hogy esetleg meg kellene keresni a Színésznő barátját, biztosan lenne olyan közös ismerősük, aki hajlandó lenne eljuttatni őt hozzá. A Doktornő azonban szigorúan megtiltja neki a további magánnyomozást, miként azt is, hogy az átírt forgatókönyvbe bármi módon őt belekeverje, bár tisztában van azzal, hogy ha az Író fejébe vesz valamit, úgysem tudja arról lebeszélni.

Késő éjszakáig beszélgetnek, észre sem veszik, hogy egy idő után már kettejükről, közös múltjukról. Az Író végül ott alszik a Doktornőnél, miután megállapodnak, hogy nem kísértik meg egymást.

Reggel az Író előbb ébred fel, mint a Doktornő. Csendben nézelődik a dolgozószobában, és az íróasztalán meglát egy többszerzős tanulmány-kötetet. Fellapozza, és megtalálja benne azt a tanulmányt, amit a Doktornő írt az Íróval töltött szeánszok és a neki adott feljegyzései  nyomán egy olyan emberről, akinek a lelkében a valóság és az általa választott szerepek rendre összekeverednek. Az Író nem tudott arról, hogy tudományos anyag lett belőle, még ha név nélkül is, úgy érzi, hogy ennek eltitkolásával a Doktornő visszaélt a bizalmával. Ugyanakkor azt is biztosra veszi, hogy a Doktornő nem véletlenül hagyta elől ezt az évekkel korábban írt könyvet. Amikor a Doktornő is felébred, békésen megkávéznak anélkül, hogy utalás történne az előző estére, vagy a tanulmányra.

Az Író buszra száll, és hazamegy. Amikor megérkezik, látja, hogy a házuk előtt egy férfi hever, a járókelők pedig, ahogyan ez manapság szokás, elmennek mellette. Az Író elborzadva látja, hogy az ember tele van sérülésekkel, mint akit nagyon megvertek, mintha még valami szúrt vagy vágott sebe is lenne, de nem mer hozzányúlni. Azonnal hívja a mentőket és a rendőrséget, eszébe sem jut, hogy nemrégiben még ő maga is gyanúsított volt. A férfiban felismeri korábbi kocsmai informátorát.  

4.

Az Író őrzi az erősen vérző, sebesült embert, nem törődve a rá vetődő gyanakvó tekintetekkel és megvető megjegyzésekkel, próbál valamiféle kötést rakni rá és kihúzni belőle néhány érthető mondatot, vagy legalább egy nevet hogy megtudja, vagy kikövetkeztethesse, hogy mi történt a szerencsétlennel. De a férfi nincsen magánál. Mire a mentők és a rendőrök kiérnek, lassan ő is önkívületi állapotba kerül az idegességtől, be akarna szállni a mentőbe, mire kis híján őt is betegként akarják elszállítani. A kínos helyzetből furcsa módon az egyik rendőr menti ki, aki felismeri őt, ellenben beinvitálja az Írót a kapitányságra, vallomástételre. 

Útközben az Író igyekszik összeszedni magát és amikor elérkezik a rendőrségi jegyzőkönyv felvételének ideje, önmagának is megdöbbentő pontossággal képes rekonstruálni az előző 48 órát, a kocsmával, a forgatókönyvírói munkával, a Doktornővel töltött estével és éjszakával együtt, de amikor a sérülttel való kapcsolatáról, annak történeteiről kezd el beszélni, a rendőrök ingerülten félbe szakítják, sőt, az egyik nyomozó még meg is fenyegeti. „Nem gondolja, hogy túlságosan sokszor keveredik bele mostanában mindenféle zavaros ügyekbe? Direkt csinálja vagy csak velünk szórakozik?” – kérdezi az Írót a nyomozó, majd figyelmezteti, hogy nem szeretné a közeljövőben még egyszer látni őt, mert akkor a kapcsolatai sem mentik meg egy több hónapos előzetestől. Még azt is hozzáteszi, hogy bár legutóbb kiengedték, egyáltalán nincsenek meggyőződve az ártatlanságától. 

Az Író ijedtsége körülbelül addig tart, míg tisztes távolba nem kerül a kapitányságtól.  Esze ágában sincs letenni magánnyomozásáról. Ismét betér a kocsmába, ezúttal csak egy ásványvizet kér, de látja, hogy egyre ellenségesebb szemekkel méregetik őt. A pultoslány tűnik még a leginkább kommunikatívnak, neki meséli el, hogy mi történt. „Jobb lesz, ha más csehót keres magának a rémtörténeteihez. Amióta maga, meg az a ribanc itt jártak, átok ül ezen a helyen” – mondja a lány, aki szerint aznap megint nem jött be az egyik törzsvendég, aki három éve egyetlen nap sem hiányzott, a társaság az Írót és a Színésznőt gyanúsítja. És a legrosszabb az, hogy már rendőrök is szaglásznak, pedig korábban ezen a helyen minden látszat ellenére soha nem volt semmilyen balhé. Az Író tudja, hogy ezek az emberek nem viccelnek, egyszer már csaknem ráfizetett arra, hogy „mélyriportot” akart csinálni egy kocsmában. Gyorsan megissza ásványvizét, és csendben távozik. Visszanézni sem mer. Most kezd igazán félni.

Újra hazaindul, előbb még hívja a Doktornőt, aki azonban kinyomja a telefont, rá sem számíthat. Ebben az idegállapotban kellene dolgoznia, mert néhány óra múlva a javított forgatókönyvet, hogy másnap lehessen folytatni a forgatást. Elképzeli a hátralévő jeleneteket, de nem áll össze igazán a fejében. Abban bízik, hogy működik a régi módszere. Elkezd írni, és ettől önmagában beindul a történet.

Hazaérkezik, de a ház előtt körülnéz, mintha üldözőktől tartana. Felmegy a lakásáig, előveszi a kulcsát, de rögtön rájön, hogy nyitva az ajtó. Már csak ez hiányzott! Betörtek, vagy ő volt olyan feledékeny, hogy amikor elrohant a Doktornőhöz, nem zárta be az ajtót? Gyakran előfordul vele, hogy a lifttől, vagy akár a kapuból is visszamegy ellenőrizni a zárakat, de most nem rémlik neki, hogy ezt tette volna. 

Belép és már az előszobában ütemes kopogásokat hall. Benyit a dolgozószobájába és a számítógépe előtt ott ül a Színésznő anyaszült meztelenül, és elmélyülten ír. Az Író dermedten megáll, a Színésznő viszont angyali nyugalommal néz fel rá, nemcsak a minimális szégyenérzet, hanem a legkisebb csodálkozás sem látszik rajta. „Egy kicsit javítottam a sztoridon, hogy hihetőbb legyen. Ha néhány percig békén hagysz, készen leszek vele és el is küldöm annak a szépfiúnak” – mondja a Színésznő. 

Az Író szinte azt sem tudja, hogy ébren van-e vagy csak egy újabb rémálom szereplője. Tehetetlenül ácsorog, a falakat bámulja, ezzel láthatóan idegesíti a Színésznőt, aki azonban nem hagyja magát kizökkenteni. Eltelik néhány perc, és a Nő látványosan megnyom egy gombot. „Kész, most már a Tiéd vagyok” – sóhajtja erőltetetten kéjes hangon. 

Az Író ekkor tér magához kábulatából. Egy irtózatos pofont ken le a Színésznőnek, aki székestől felborul, de nem kezd sem sírni, sem hisztériázni. Megigazítja a haját, aztán végighever az Író ágyán. „Ez igazi férfias előjáték volt” – mondja elégedetten. Az Írónak minden önuralmát össze kell szednie, hogy ne dőljön be a provokációnak és ne nyúljon még durvább eszközökhöz. 

A Színésznő érzi, hogy kicsit túllőtt a célon, kezét nyújtja a Férfi felé, hogy heveredjen le melléje és mesélni kezd. Visszatér az első hajléktalan történetéhez, akit a kocsmában szedett fel egy rossz napján, amikor elhatározta, hogy azt a pasit viszi haza gondolkodás nélkül, aki elsőre megteszik neki. Később tudta meg, hogy hajléktalan, egy darabig pátyolgatta, de aztán rájött, hogy reménytelen eset, és elhatározta, hogy megöli, mert úgysem fog hiányozni senkinek. Utolsó együtt töltött éjszakájukat követően végzett vele, álmában ütötte agyon egy márvány asztali nehezékkel, amit még annak idején nászajándékba kaptak a férjével, de sohasem szerették, és most legalább valami haszna is lett ennek a tárgynak. Nem volt nehéz dolga, mert a pasi akkor is tökrészeg volt.  Ezután vitte a híd alá a tetemet, a nehezék azóta is ott áll otthonában az íróasztalon. Az Író nem árulja el, hogy tudja: a halotton semmilyen külsérelmi nyomot nem találtak, kíváncsian várja, hogy hová fog a Színésznő kilyukadni. 

A történet azzal folytatódik, hogy a Színésznő jelentkezett a sorozatba, és szinte szexuális izgalmat érzett, amikor megtudta, hogy egy gyilkos nőt kell alakítania és azt is tudta, hogy senki nem fog hinni neki, hogy valóban ölt. Közben azonban megtalálta őt a kocsmából egy másik törzsvendég, aki zsarolni kezdte, miután olvasott a Színésznő viselkedései zavarairól a pletykalapokban. Egy darabig fizetett is neki kisebb összegeket, sőt, le is feküdt vele, és ettől csak erősödött benne a vágy, hogy megöli. Ekkor tört ki rajta a pánikbetegség, el kellett tünnie néhány napra, majd amikor magához tért, folytatni akarta a filmet, és miután megtudta, hogy a Rendező az Írót kéri meg a forgatókönyv átírására, hozzá sietett, hogy közösen dolgozzanak a sztorin, de egyúttal rávegye őt, hogy közösen tegyék el láb alól a zsarolót. De az élet másképpen írta a sztorit: amikor a Színésznő megérkezett az Íróhoz, annak lakása tárva-nyitva állt, de az Író helyett a törzsvendéget találta ott, aki éppen az egyik nagy bulvárlapnak készült levelet írni a félbehagyott forgatókönyv részleteivel színesítve azt. Dulakodni kezdtek, szerencsére a zsaroló erősen ittas volt, így úgy tűnt, könnyen elbánik vele.  Egy pillanatra azonban felülkerekedett, és a Színésznő csak úgy tudott kimenekülni a szorításából, hogy hajcsatjával többször is beleszúrt. A sebesült végül kivonszolta magát a lakásból, ő pedig törölhette a számítógépen az elküldésre szánt „leleplező” levelet, és végre befejezhette a sztorit. 

Az Író türelmesen végighallgatja a Színésznő történetét. Aztán visszapergeti magában a reggeli eseményeket, az erősen vérző sebesültet, és nem emlékszik, hogy a lépcsőházban egyetlen vérnyomot is látott volna. Mint ahogyan a lakás előtt sem. Az sem világos előtte, hogy a Színésznő hogyan tudott belépni az ő programjába, hacsak nem hagyta úgy azt is, de nem emlékszik, hogy kikapcsolta-e a gépet, vagy csak otthagyta pihenő üzemmódban. De nincs ideje ezen elmélkedni, mert a Színésznő, aki továbbra is zavartalanul jár-kel a lakásban meztelenül, hívja, hogy elolvassák együtt a Rendezőnek elküldött sztorit. Már meg is érkezett a Rendező válasza, amelyben gratulál a történet meglepő fordulataihoz. 

A Színésznő kinyitja gépben a történetet és amikor az Író eljut a befejezésig, úgy érzi, hogy eddig soha nem érzett gyilkos hajlamok kezdik őt hatalmukba keríteni. 

5.

A Színésznő sztorija szerint a filmbeli Igazságügyi Szakértő valójában a gyilkos. Bár a férfi látszólag régen lejött az italról, démonjai azóta is üldözik, és részegek láttán tehetetlen düh fogja el, eszébe jutnak élete jóvátehetetlen pillanatai, és egy idő után már nem képes visszafogni ezt a dühöt, és megöl egy iszákos hajléktalant, alig egy nappal azelőtt, hogy egy gyilkossággal vádolt nőt kell kihallgatnia. Kapóra jön neki a labilis idegzetű nő, aki ugyan valószínűleg ártatlan, de egy évekkel korábbról őrzött trauma nyomán az a visszatérő kényszerképzete, hogy megölt valakit. A Férfinak tehát érdeke ezt erősíteni a Nőben, aki tisztában van állapotával és bízik abban, hogy a szakértőnek sikerül őt beszámíthatatlannak nyilvánítania. A holttest helyét így ő sugallja a Nőnek, és természetesen meg is találják a megadott helyszínen. 

A Nő, aki mit sem tud a Férfi hátteréről, ráveszi őt, hogy – kihasználva ideiglenes szabadlábra helyezését – tünjenek el a világ szeme elől, van egy isten háta mögötti ház, ahová időnként el szokott vonulni, ha magányra van szüksége és erről még a legközelebbi hozzátartozói sem tudnak. Kocsival utaznak le egy hegyes vidékre, a Nő vezet, már sötétedés után vannak, amikor egy imbolygó alak kilép az autó elé és a Nő már nem tudja elkapni a kormányt. Segítséget akar hívni, de a Férfi nem engedi. „Dögöljön meg a vén piás” – mondja. 

Nyomasztó hangulatban érnek a házba, bár senki nem látta a balesetet. A Nő egy idő után megkérdezi a Férfit, hogy miért hagyták cserben elgázolt áldozatukat. A Férfi csak annyit felel, hogy „minden iszákos ezt érdemelné”. A Nő azonban nem hagyja annyiban, és addig faggatja útitársát, amíg elárulja rettenetes titkát. Ott vannak összezárva, a Nőnek esélye sincsen menekülni….

Az Író, miután egy kicsit lehiggad, kérdőre vonja a Színésznőt: hogy mert egy ilyen csavart beleírni a történetbe, amellyel a sorozat egész struktúráját megváltoztatná, hiszen az Igazságügyi Szakértő elvileg állandó szereplő lenne, így viszont többé nem jelenhetne meg. „Mindenki úgy küzd rosszabbik énje ellen, ahogy tud” – feleli a Színésznő és ebbe az Író látszólag belenyugszik. De meggyőződése, hogy a Színésznő valamit titkol előle, ami már egyáltalán nem játék. 

A Színésznő aznap este ott alszik az Írónál. Mielőtt elalszanak, az Író kap egy sms-t a Rendezőtől a forgatás menetéről. Az Író válasza jóval hosszabb, amire hamarosan jön egy „OK”.

Másnap leforgatják az elhagyott házban játszódó jelenetet egy puritán módon berendezett, alig kivilágított lakásban. A stáb, a rendezővel az élen, hatalmas ovációval fogja a pár játékát. A végső atrocitásokat nem mutatják, mivel csak 12 éves korhatáros lesz a film, a Nő megússza, és záróképben a lakást a rendőrautók reflektorai világítják meg.

Az Író és a Színésznő egy roppant elegáns helyen ünneplik meg sikerüket. A pezsgőzést kihasználva az Író arra kéri a Színésznőt, hogy vigye el őt oda, ahol pánikbetegsége idején elrejtőzött, hogy egyszer s mindenkorra megszabaduljon ettől a bajtól. A Nő beleegyezik, a Férfi még azt is ki tudja belőle szedni, hogy hol található ez a bizonyos „menedékház”. Vacsora után elválnak, a Színésznő megígéri, hogy másnap reggel az Íróért megy kocsijával.

Az Író elalvás előtt felhívja a Doktornőt, aki először nagyon dühös a kései zavarás miatt, de azonnal  „felébred”, amint barátja elmeséli neki az átírt sztorit, a forgatást és a másnapra tervezett utazást. Megadja neki a „menedékház” címét is. 

Reggel a Színésznő pompás formában várja kocsijával az Írót és nekiindulnak a vadregényes tájnak. Egy kis falu szélétől néhány kilométerre, egy régi paraszttanyára érkeznek. A Színésznő láthatóan készült, étel-ital akad bőven. „Most, hogy itt vagy, biztosan meggyógyulok egy életre” – mondja a Férfinak. Újabb mesébe kezd és az Író mondatról mondatra döbben rá, hogy ezúttal a valóságot hallja.

A Színésznő bevallja, hogy valóban kiborult, amikor a férje otthagyta és külföldre ment, és az is igaz, hogy elkeseredésében mindenféle lepusztult alakokat szedett fel. Aztán egyszercsak a férje váratlanul megjelent, nem jött be neki a külföldi élet, vissza akarta magát könyörögni hozzá, ő azonban látni sem akarta többé, miután úgy megalázta őt. Mégis azt hazudta neki, hogy visszafogadja, és felajánlotta, hogy vonuljanak el egykori szerelmi fészkükbe – erre a tanyára. Néhány nappal azután, hogy örökre megszabadult tőle, jelentkezett az epizód castingjára, mert úgy érezte, hogy igazi, testhez álló feladatot kaphat. A forgatás közben értesült hajléktalan volt barátja eltűnéséről, majd haláláról és ez is tökéletesen beleillett a képbe, nagyon élvezte a film és a valóság keveredését. Természetesen nem ő ölte meg, mint ahogyan a másik iszákost, akit szintén ismert a kocsmából, sem ő sebesítette meg, valószínűleg egy utcai verekedés áldozata lett, merő véletlen, hogy épp az Író háza előtt esett össze, de ez is kapóra jött neki. Amikor pánikbetegségére hivatkozva eltűnt, a tanyán volt, hogy eltüntesse gyilkosságának utolsó nyomait is. A sztorit pedig úgy találta ki, hogy beleolvasott az Író bekapcsolva felejtett számítógépén egy olyan mappába, amelybe saját pszichiátriai tapasztalatairól, az alkoholistákkal szembeni undoráról és saját korábbi függőségeiről írt. Az eseményektől feldúlt Író ugyanis lakása ajtaját sem zárta be aznap és a Színésznő azonnal kihasználta a kínálkozó lehetőséget. 

Most az Írón a sor: elárulja, hogy a Doktornő tudja, hová mentek és ha két napon belül nem hívja őt, akkor értesíti a rendőrséget. Elárulja továbbá azt is, hogy az utolsó forgatás csak álca volt, mert érezte, hogy valami nem stimmel, és azért ment bele a Rendező segítségével az átírt jelenetekbe, mert arra számított, hogy a Színésznő elárulja magát. És ez így is történt, még ha egy nappal később is. Annyit megígér neki, hogy nem firtatja, hogyan ölte meg a férjét, hogy mit tett a holttesttel, de a Doktornő szavát adta, hogy elintézi a beszámíthatatlanságról szóló szakvéleményt. 

A Színésznő némi egykedvű mosollyal nyugtázza az Író vallomását. „Akkor még van jócskán időnk szexelni, amíg ideérnek” – mondja, és az Írót átölelve egy nagy dunnás, parasztágy felé tereli. Az Író lopva kifelé tekint és rájön, hogy nem hallatszik ide az út zaja, a falué pedig még kevésbé…