Mininovella-füzérek

Mester és Margarina

1.

A Mester és Margarina egy szürreális álomban egy görög színház nézőterének egyik sarkában ülnek egymásba kuporodva. A színpad üres, a nézőtéren harsány kórus bömböl, ők némák, mégis a színház egyetlen reflektora csak őket világítja végig.

A Mester és Margarina egy másik szürreális álomban hason fekve hevernek meztelenül a tengerparti homokban az Andalúziai kutya alternatív befejezéseként. Egymással szemben fekszenek, és vicceket mesélnek, végül szavaik közös nevetőgörcsbe fulladnak.

A Mester és Margarina egy harmadik szürreális álomban képernyőkkel teli teremben állnak egymással szemben és szemkontaktussal próbálják szétfolyatni a köztük lévő. lóhalál-állapotú időt. Arra a néhány percre sikerül, messzebbre úgy sem mehetnek.  Felettük csoki-szívek levitálnak, elkaphatatlanul. 

2.

A Mester egy oknyomozó filmet nézett, és közben különös vízió jelent meg előtte. Úgy látta, mintha az általa igencsak kedvelt főhősnő, ahogyan egyre inkább belekavarodik a legsötétebb ügybe, Margarinává válna. Pedig a nagyszájú, nagylábú, oroszlánsörényű, vékony, kicsit kancsal nő semmiben sem hasonlít külsőleg Margarinára, mégis ott volt benne, mögötte, a Mester szeme előtt, teljes metamorfózisban.

Margarina mindent látó szemekkel festette be függönyét, hogy e pogány rítussal elhárítsa a rosszindulatú, irigy tekinteteket. A Mester közben egy hatalmas ollóval járt körül Margarina terében, és elvágta az összes zsinórt, amelyet az elhallgatni képtelen mobiltelefonok növesztettek maguknak. Aztán ő is kilépett a térből, hogy semmi se zavarja a lányt élete fontos pillanatában. Inkább egy eddig ismeretlen fotót kezdett el tanulmányozni, és próbálta megfejteni, hogy került a halott Bob Kennedy karjára egy élő katicabogár.

Amikor Margarina boldoggá avatta magát, a Mestert is boldogság töltötte el. Bár boldogságaiknak csak féltávoli közös nevezője volt, végtelenített párhuzamosaik randevút beszéltek meg a megvilágosodás után este fél 6-ra a Grálkehelyben. Egyben határozottan cáfolták azt az állítást, mely szerint a lelki szegények boldogok.

3.

Egyikük sem tervezte, hogy aznap találkoznak. És ha a Mester nem megy vissza egy könyvért, nem is futottak volna össze a lépcsőházban. Mindketten siettek, de mégsem mentek tovább. Mindketten legszívesebben leültek, beültek volna valahová, de mégsem tették, ott maradtak, indulófélben a lépcsőn.

Margarinából dőlt a szó, valóságos két lábon járó energiabombának látta őt a Mester. Célegyenesbe ért a disszertációjával, amelynek témájával oly sokat habozott, de végül megtalálta annak a művésznek a pályafutását, aki róla szólt, aki énjének tudatos feltárásával győzte le félelmeit, bizonytalanságait, örökös bizonyításvágyát. Miközben hallgatta a lányt, a Mester ráébredt arra, hogy talán az ő énje is jobb, hatásosabb kommunikációra szorul, hogy talán véget kellene vetnie annak, hogy csak a boldog kevesekhez tud szólni, pedig sokak számára lenne mondanivalója. Mintha szerepet cseréltek volna.

Egy óra múlva egy buszmegállóban fejezték be a spontán konzultációnak induló revelációt. Mindketten indultak volna már, de még maradtak, végül tétovázásukat megoldotta a busz indulása.

És mindez idő alatt megmaradt közöttük a kézzel foghatatlan távolságtartás boldog tisztasága.

Kóbor lovak madárháton 1.

Kóbor lovak madárháton 2.

Kóbor lovak madárháton 3.

Kóbor lovak madárháton 4.

Kóbor lovak madárháton 5.

Kóbor lovak madárháton 6.

Séták a sötét oldalon

Lót visszanéz