Lót visszanéz

1.

G.-nek tudomására jut, hogy néhány rasszista perverz meg akar támadni egy álomszép fekete lányt, és addig nyalogatni a bőrét, amíg az hófehér lesz. Mivel elég ostobák, G. könnyű szerrel elhiteti velük, hogy erre régóta bevált módszere van, és egy óra alatt ragyogni fog a lány a fehérségtől. A szépség kész odaadni magát e kísérletre, G. érzi különlegesen fűszeres bőre ízét egész testén, és, miközben a lány a mennyekben jár, olyan szabad szemmel is látható aurát bocsát ki, amelyről a barmok azt hiszik: valóban kifehéredett…

2.

G.-t egy exkluzív sajtóeseményre elegáns szállodába invitálják, amelynek minden szobáját ugyanaz a kulcs nyitja, de ha valaki elveszti a maga kulcsát, vagy zárás nélkül becsapja maga után az ajtót, többé nem lehet kinyitni. Éppen csak elfoglalja a szobáját, és át akar öltözni az eseményre, amikor hívják, hogy azonnal menjen, mert egy perc múlva kezdődik a szeánsz, és senkire nem várnak. G.-n még csak egy ing és egy alsónadrág van, de mégis elindul. Az ő szobája a 35-ös, a meghívás a 36-osba szól, ami azonban nem a szomszédos. Nagy nehezen megtalálja a 36-ost, ami inkább tűnik egy nagy emeleti aulának, mint szobának, de a várt vendégsereg helyett csak egy rendkívül ellenszenves férfi várja őt a terem négy sarkában kikötözött nőkkel. A férfi fegyvert fog G.-re, és közli vele, hogy neki kell majd gyógyítgatni a lányok testét-lelkét, miután ő kiélte rajtuk minden gonoszságát….

3.

G.egy olyan színházi premieren vesz részt, amelyről a helyszínen és az időponton kívül semmit sem lehet tudni. Miután elsötétül a telt házas nézőtér, berohan a színpadra két tucat színész, akik a következő pillanatokban ellepik a sorokat, találomra kiválasztanak egy-egy nézőt, akinek megfogják a kezét és a fülébe súgnak valamit. G.-hez is odaér egy színésznő, akire először a férfi fel sem néz, de a hűvös keze érintéséből ráismer arra, akivel egyszer régen nagyon közel álltak egymáshoz. Amikor a lány, aki ugyanolyan fiatal, mint amikor először találkoztak, egy forradalmi üzenetet súg a fülébe, amelynek a vége egy tömeges merényletre való felszólítás, G. végre felnéz, tekintetük találkozik, és tudják, hogy végre is fogják együtt hajtani, kerül, amibe kerül…

4.

G.zárás előtt néhány perccel megy be egy patikába kiváltani egy receptet, ami igazából egyáltalán nem lenne sürgős, de reménykedik, hogy egyedül találja őt azt a gyógyszerésznőt, akivel a korábbi szemkontaktusaik sokat ígértek. Így is van, G. reméli, hogy most tovább léphetnek, és láthatóan a doktornőnek sem lenne ellenére. Már éppen megfognák egymás kezét, amikor egy férfi és egy nő ront be a patikába fegyveresen. Nem a kassza kell nekik, hanem gyógyszereket akarnak rabolni nagy mennyiségben, főleg nyugtatókat és kedély-javítókat. A doktornő szembe akar velük szegülni, de G. rábeszéli, hogy annyit nem ér az egész, hogy az életüket kockáztassák. A támadók bekényszerítik őket a patika öltözőjébe, és rájuk zárják az ajtót, előtte azonban elveszik a telefonjaikat, hogy ne tudják kihívni a rendőrséget. Megígérik, hogy gyorsan végeznek. G. a sors kezét látja a rablókban, hogy így összezárták őket, néhány perccel később azonban a doktornő rosszul lesz. Kiderül, hogy klausztrofóbiája van. G. kétségbeesetten dörömböl az ajtón, de úgy tűnik, a rablók már távoztak.

5.

Azon a sokjelentésű decemberi napon G. nem írt verset, hogy elküldje a rejtélyes módon eltűnt költőtársának, nem jelentkezett szeretőnek a krónikus identitás-zavarban szenvedő énekesnőnek, akiért valamikor a világ végére is elment volna, és nem üzent példaképének sem, hogy utolsó stúdiómunkája után ne hazafelé vigye Párjával az útját, mert a halál leselkedik rá….

6.

G.elvonult a nagyvárostól messze, egy olyan házba, ami legalább 20 kilométerre van minden lakott településtől. Senkinek nem árulja el, hogy hová ment, megszakít minden telefon- és internet-kapcsolatot is, hogy nehogy nyomon tudják követni. Végre lesz ideje és nyugalma megírni azt a nagy regényt, amit évtizedek óta tervez. Egy hideg téli éjszakán azonban mégis zörgetnek az ajtaján, méghozzá egyre erőteljesebben. G. dühösen nyit ajtót, és annál nagyobb a meglepetése, hogy a világmédiából jól ismert Gr., a klímaforradalmár lány áll előtte, egy szál nyári ruhában és mezítláb és számon kéri tőle, hogy miért szökött meg a kötelességei elől. G. azonban látja, hogy a lány a fagyhalál szélére került, és Gr. hiába tiltakozik minden erejével, bevonszolja a házba, ráterít egy nagy meleg takarót, majd begyújt egy kandallóba, amitől a lány újabb dührohamot kap, hiszen ezzel G. szennyezi a légkört. Közben minden porcikájában reszket. G. úgy dönt, hogy befekteti saját ágyába, legmelegebb paplanját teszi rá, és még ő is átöleli, hátha ettől sikerül őt felmelegítenie. A lány lassan megnyugszik, feloldódik, és el is alszik G. mellett. G. arra ébred, hogy újra dörömbölnek az ajtaján. Ezúttal a rendőrség keresi, és le is tartóztatják, mert, mint kiderült, Gr. hetek óta nem adott életjelt magáról, és már a fél világ őt kereste. Most végre megtalálták elrablóját….

7.

G.soha sem tudta meg, hogy hová tűnt a házukból az a szertelen vörösesszőke fürtös, csupaszeplő, nagy kerek szemüveges nő, aki évekkel ezelőtt egyszer a bejáratnál megszólította, és egy órán át beszélgettek. Ez később jó néhányszor megismétlődött, és bár még egymás nevét sem tudták, kezdett kialakulni közöttük valami furcsa vonzalom. Amikor azonban már úgy tűnt, hogy tovább lépnek egymás felé, a nő mindig eltűnt hosszú hetekre, hónapokra, aztán a legváratlanabb pillanatokban tűnt fel, és ha ilyenkor leálltak beszélgetni, soha nem jött senki, hogy megzavarja őket. Egyszer aztán egyszerre érkeztek, beszálltak a liftbe, és a nő megnyomta legfelső emelet gombját, meg sem várva, hogy G. jelezzen. Némán utaztak fel, még egymás tekintetét is kerülték, majd amikor a lift megállt, a nő megcsókolta G.-t majd szó nélkül kiszállt és soha többé nem került elő. G. sokáig nem merte rászánni magát, hogy utána érdeklődjön a házban, de bárkitől kérdezett felőle, senki sem tudott róla, a legtöbben azt állították, hogy soha nem látták a házban.

8.

G.évekkel korábban látott egy horrorfilmet, amelynek főszereplője egy elmebeteg család volt, rokonokkal, háztartási alkalmazottakkal és egy öregotthonnal. Szinte követhetetlenek voltak benne a vérségi szálak, maga sem tudta, hogy a családnak hány gyereke van, csupán az volt világos, hogy van egy örökbe fogadott kamaszfiú, akivel szinte tíz percenként kikezd nimfomán nevelőanyja, és ez ettől kapott sokk nyomán a fiú minden körülötte lévő nőre ráhajt, legyen mostohatestvére, vagy sógornője, de egyikük sem tanúsítja a legkisebb ellenállást, sőt, dicsekszenek vele, hogy hol, mikor, milyen körülmények között adták oda magukat. Közben először egy skót juhászt ölnek meg bestiális kegyetlenséggel, majd a nevelőanya a következő áldozat. Persze őt gyanúsítják, és nem veszik észre, hogy már egy ideje a házban lakik egy tarkopasz fiatalember, akiről senki nem tud semmit. A kamaszfiú menekülni próbál, az öregotthonban akar elbújni, de az öregek elkapják, bedrogozzák, és onnantól kezdve mindenkit torznak lát, és mindenütt holttesteket vizionál. Amikor kijózanodik, döbben rá, hogy ő is elkezdett gyilkolni, de nem tudja, kik az ő áldozatai, és kiket ölt meg a tarkopasz fickó. A film e pontján G. rosszul lett, és otthagyta, bár izgatta a végkifejlet. Aztán egy szélviharos éjszakán azt álmodta, hogy ismét ez a film pereg, bár furcsállotta, hogy annak első felében soha nem látott jelenetek peregnek, és általa jól ismert személyek tűnnek fel fontos szerepekben. Mígnem rájött, hogy ő játssza az örökbe fogadott kamaszfiú szerepét, és minden élesben játszódik le a csábításoktól a vérfürdőkig…

9.

G.a kocsmában ír, amikor melléül egy nő, aki előzőleg feltesz a wurlitzeren egy régi Deep Purple-számot, majd hűvös hangon közli vele, hogy két órával ezelőtt a karjai között halt meg a férje. G. először csodálkozik ezen az érzéketlenséget, de a nő felvilágosítja, hogy a férfi halálra itta magát, és mindketten tudták, hogy ez vár rá. Azt is elárulja, hogy férje utolsó szavaival küldte le a kocsmába, hogy igya le magát, aztán szedje fel a legrosszabb arcú fickót. Így választotta ki G.-t. Hősünk bevallja, hogy régóta foglalkoztatja egy ilyen történet, mert egyszer már megszólították ugyanitt hasonló szöveggel, de az a nő, amikor a tettekre került volna sor, azt mondta neki: „Külön jöttünk, külön is megyünk el”. A mostani nő biztosítja, hogy ő nem fog visszalépni, és G. biztosan jól megírja a sztorit, amin mindketten meg fognak gazdagodni….

10.

G.-t váratlanul felmentették minden munka alól, és elhatározta, hogy akkor végre kipiheni magát mindentől és mindenkitől távol. Egy olyan település üdülési hirdetését találta meg, amelynek még a nevét sem hallotta soha, de az útmutató alapján nagyon könnyen odatalált. Az épület egyszerre volt színház, sportcsarnok, egy régi udvarház, és egy folyosókkal átszőtt útvesztő. Megérkezésekor meglátott egy szinte áttetsző lényű fiatal nőt, de gyorsan elkapta a fejét, mert nem akarta rögtön feladni azt, amiért jött. Kezdetben G. nagyon élvezte, hogy nem ismer senkit és őt sem ismerik, a harmadik nap után azonban a reggeli mellé kapott egy programfüzetet, amely a nagy szabadság végét jelentette. Szinte az egész napját beosztották, vetélkedőkkel, tréfás és komoly szellemi számonkérésekkel, és értésére adták, hogy semmilyen kibúvót nem fogadnak el. G. már arra gondolt, hogy megszökik, de rájött, hogy azt sem tudja, hol van, és mintha kimosták volna az agyából az útvonalat, amerről jött.

Aztán néhány nappal később betelt a pohár. Az üdülőknek bokszmeccseket kellett vívniuk egymással, életkorra, nemre, súlyra való tekintet nélkül sorsolták össze a küzdőpárokat. G.-nek az áttetsző lényű fiatal nő jutott. A férfi magán kívül volt. Egyrészt utált minden erőszakot, verekedést, életében ha három vagy négy nőt ütött meg, de azoknak is megvolt a maguk nyomós oka és nem is bánta meg, de el nem tudta volna képzelni, hogy ezt a törékeny lányt egy ujjal is bántsa, akár sportból is. El kellett bújnia, és erre a legalkalmasabb a folyosók útvesztője volt. Már teljesen eltévedt, amikor halvány fényt pillantott meg az egyik oldalágban. Az áttetsző lényű fiatal nő volt, akinek mintha világított volna a teste, de az arcából semmit sem látott. „Csak azért jöttem ide, hogy veled találkozzam és szerethesselek. Tudtam, hogy nem kell tőled félnem” – mondta a lány, és jéghideg testéhez szorította G.-t, akit majd átdöftek kéretlen párjának mellbimbói, érezte feszes hasát is, de mégsem tudta eldönteni, hogy a lány meztelen-e vagy van rajta valami különleges anyagú, testtapintású és testillatú ruha.  Közben  úgy érezte, hogy a fény lassan átterjed rá is, miközben körülöttük egyre sötétebb lesz…

11.

G.imádta a verseket, és kezébe került egy kortárs kötet, tele gyönyörű, szerelmes szonettekkel. Szerzőként egy számára ismeretlen női becenév volt feltüntetve, de sem egy fotó, sem más információ nem volt róla a könyvben, csupán egy e-mail cím, ugyanezzel a becenévvel. G. szerette volna megismerni őt és interjút készíteni vele, hiszen maga is évtizedek óta írt verseket, amelyek csak egy szűk körben voltak ismertek, és szívesen elbeszélgetett volna egy költőtárssal, aki ráadásul egy ma már nem divatos formát művel.

Még aznap választ kapott, és egy telefonszámot, de nevet most sem, így, amikor felhívta a költőnőt, csupán az e-mail cím rejtélyes első tagján tudta szólítani, de a szép mezzoszoprán hangon megszólaló hölgynek ez láthatóan tökéletesen megfelelt. Megbeszéltek másnap kora délutánra egy találkozót, de a költőnő délelőtt felhívta, hogy egy kicsit későbbre kellene halasztani, mert közbejött neki valami. G. természetesen igent mondott. Már indulni készült – akkor jutott eszébe, hogy nem is tudják egymásról, hogy néznek ki és G.-nek tőle szokatlan módon még elképzelése sem volt a hölgy fizikai megjelenéséről – amikor megszólalt a telefonja és a költőnő, az eddig megszokottnál kicsit gyengébb hangon közölte vele, hogy sajnos magas láza lett, kiment belőle az erő, de ha az eredetileg megbeszélt időpontban hívja, akkor telefonon megcsinálhatják az interjút.

G.próbálta leplezni bosszúságát és csalódottságát, mert bár számtalan telefoninterjút készített már, a személyes találkozás, a szemkontaktus mindig nagyon fontos volt számára. De végül beleegyezett, mert úgy tűnt, a költőnő valóban beteg. Fel is hívta őt hamarosan, a költőnő megköszönte megértését, szabadkozott az elmaradt találkozó miatt, és elmondta, hogy most ágyában fekszik, dupla takaró alatt, de időnként mégis rázza a hideg és jéghideg keze-lába. G.-nél azonnal megszólalt a vészcsengő. „Most keltem ki az ágyból, éppen most léptem ki a zuhany alól” – ilyeneket nem véletlenül szoktak mondani. G. valamit zavartan hadovált, de aztán sikerült valahogy visszaeveznie a tervezett beszélgetéshez. Mintegy félórásra sikerült a költészet körüljárása, de a párbeszéd itt nem ért véget. G. egy idő után már nem tudta, hol tartanak, mennyire nyíltak ki egymásnak és örült, amikor a költőnő kérte, hogy fejezzék be, mert nagyon elfáradt.

G.még aznap leírta az interjút, és bár a beszélgetés további részének felvétele is megvolt neki, azt már nem merte visszahallgatni. A költőnőnek elküldött szövegben nem is tett erre utalást, csupán egy portrét kért tőle a cikkhez. Alig egy óra múlva visszakapta a beszélgetést, szinte javítás nélkül, de a kért portrét nem. G. visszaírt, de erre már nem kapott választ.

Napok teltek el, G. próbálta húzni-halasztani az interjú megjelenését, végül a kötet borítóját tette be fotó gyanánt, majd írt a költőnőnek, felhívni nem merte. A rejtélyes hölgyet azonban mintha a föld nyelte volna el.

Hónapokkal később G. egy könyvkiadó barátjától kapott egy regényt, amelyet úgy harangoztak be, mint a nemek harcának legsötétebb bugyraiba való leszállást, amire egy írónő valaha is vállalkozott. G. lelke mélyén nem kevés sötétség lakozott e téren, volt, amit megtapasztalt, de volt, ami szerencsére csak a fantáziájában élt, és ezekről soha senkinek nem is beszélt, de ez a könyv még neki is sok volt. Az írónő neve nem mondott neki semmit, de G. felhívta barátját, hogy szívesen megismerné a hölgyet. Azonnal meg is kapta a telefonszámot, de a kiadó figyelmeztette: az írónő az interjúkban sem ismer korlátokat.

G.néhány napig várt, mert megint megszólalt benne a vészcsengő, hiszen volt már része egy-két „korlátlan” találkozásból, de nem tudta és igazából nem is akarta elfojtani kíváncsiságát. Felhívta az írónőt, és meghallotta a hangját…