Ikeralkotások

Ritámmal egymásra találásunk másnapján, 2001. szeptember 13-án már 20 e-mailt váltottunk – nem is tudom, hogyan voltunk erre képesek azokban a napokban,  munka közben – de nem tudom pontosan, mikor kezdtünk el ikerverseket írni. Talán első személyes találkozásunk, szeptember 24 után, amikor egy pillanat alatt megértettük, hogy mi összetartozunk, de lehet, hogy már előbb. Ez a játékunk behálózta szerelmünk hajnalát és kiteljesedését, ebből született meg a Köztedállapotok című kötetünk, de még utána is, amikor már egy fedél alatt laktunk, együtt utaztunk, majd összeházasodtunk, sokáig megmaradt, néha még napjainkban is, hiszen testünk-lelkünk-szellemünk egymásra hangoltsága erősebb, mint valaha. Itt a helye ezen az oldalán tehát e páros vers-sorozatoknak, amelyeket így újra olvasva sem mindig tudok, hogy melyik sort melyikünk írta, de nincs is jelentősége.

Európai szépség

Örökben, örökre – Római képek (2002 ősz)

1. Az Ara Coeli-templomban, ahol némán kimondtunk a holtodiglant

markomban

hangjaid füzére

rózsák szent színét

rügyezi a reggel

űzött glóriák

ürömmel vetett

határainkon tapos

az áhított ég

2. Hangok Szent Péter és Szent Pál börtönében

valaha volt üldözöttek

szimfóniája harsan jajongva

sorsába nyugvó sóhaj

isten-idézés zizzen

ujjongó könyörgés

föld alatti börtön

szemszúró hidege

tüdőfojtó lélegzete

kétezer éves fájdalomban

émelyegnek

a fényesre kopott földpadlón

harmatot szül a zöld mohapad

a múlt könnye nem apad

3. Michelangelo Mózese előtt a San Pietro in Vincoli templomban

1.

néma imák

titkolt törvények között

tenyérré táncoltatott

láncon függ

lelkünk

2.

Ő, aki Mózes glóriájára

Szarvakat tűzött

Ki Heródes lábára

Béklyót,

Pilátus karjára

Mámorláncot

Vetett.

Ki a hitetlen nyakába

Koszorút akaszt,

Homlokát keresztjellel

Áldja.

Ő, kit a szeretet útja

Szegelt keresztfára.

Ki Péter láncait

Darabokra tépte…

Feszületre szegelve,

Szárnyaszegetten,

Megalázva,

Tövistől rágva,

Kínozva, csalva,

Ítéltetett Megváltásra

4. Balkán a Virgo Maria templom lépcsőjén

Nézd, a lépcsőkön a rongyos szívű, maszatos, elgyötört anyát. Életre ítélt csecsemő zsibbad a karján. Pietás bánat könnye villan a szeme sarkán.

Nézd, lépcsődön a megkoszosodott koldusokat. Az első fok bérlője riadtan horkan, a másodikon alvónak nadrágjában a keze ingyen boldogsága.

Nézd, lépcsődön örömcsókot váltunk. Legyen megszentelt, ingyen osztott áldás a ránk mosolygó szemnek.

5. A Piazza Navona forgatagában

Örvénylő színkavalkád, hullámzó hangkavalkád, ezernyelvű zsongás. Áradni kész tenger. A tér éjjel-nappal örökmozgó, duruzsoló vére épület-erei között. Lélegző, szív-frekvencián dobbanó Szabadság-szobor (néha a pléhdobozában csörrenő pénzre pislog). Az ezüst arcú, ezüst bőrű, ezüst ruhás bíboros áldást oszt gépmozgású karjával. Ha Euró csillan dobozában, modellt áll velünk egy fénykép erejéig. Odébb XXI. századi fáraó eleven szobra. Tekintete merev, pedig szívében ott harcol Ré fénye, Széth gyűlölete – marad, aki volt, élni kell. Lassan gyűlnek az érmek…kenyérre kell, vagy szeszre, tandíjra, vagy drogra? Állnak az élő szobrok az önként vállalt vártán, mozdulatlan, csúfondáros piszkálódás, nevetgélés, csiklandozás sem hozza ki őket méltatlan-szomorú szerepükből. Ha adsz: sújt a gyújtó megvetése. Nem rezdül ajkuk köszönetre, nevetésre. Ha nem adsz…

A szökőkutakon éhes, zsibongó legyek a babilóni, embereknek látszó, száz nyelvű turisták. Lassan árnyék vetül a térre, óvatosan lopakodik az este, és vele Domitianus színházának filmje surrog a Piazza Navona vásznára. Fagylaltunk könnye csordul köveire.

6. A Colosseum kövei között

tízezrek halála-léte

a diadal ívébe vésve

némák nyelvén

ordítanak szétesett szirtek

kaviccsá szétporladt kövek

plebejus sorsuk tapsolni

a romboló győzteseknek

hangtalan hull semmibe

a megalkuvók éljenzése

kezemhez érinti ujjait

új életre kel

a kétemeletnyi boltív

földből sarjadó vérereiből

vad leánder burjánzik elő

párducként cserkészve

az újkor gladiátorait

7. Isola Tiberina, fák, vizek, madarak között

1.

Esőtlen szomjazik,

Lustán tekereg a Tiberis

A hidak talpainál

Kontúrja a százados

Platánok sora.

Évődve kacsint

Az eléje térdeplő házak

Ablakaira.

Az ősztől szelídült nap

Lágy sugarakat pottyant

A tétován sárguló levelekre,

Megbicsaklik fénye

Egy rakparti lépcsőn hagyott,

Egyszer használatos fecskendőben.

2.

Eső fényesíti a Tiberis szigetét,

És a tegnap még lomhán bóbiskoló

Fáradtan tocsogó habokat.

A jóllakott folyó felett

Korgó gyomrú kárókatona tördeli

Torkában a rozsdás hangokat.

A víz szikrázva rohan,

Tejszínként veri habbá

A napkristályokat,

Ostromolja a partokat.

Tegnap még lustán tükrözte vissza,

Ma erőre kapva vívja a kecses hidakat.

Idő sistereg cseppjeiben,

Elmúlt századokról mesél:

Habár elkoptatta csikóéveit,

Ma az egynapos eső erejétől

Ismét rátarti legény.

8. Caracalla termái

kőarcú idő a kamasz

őszben

koronás fenyvesek

emberöltők rabszolga

csendjében

9. Quo Vadis, Domine?

Íme az

Igaz út

Szétnyíló ága

Kié a kóró

S kié

Virága?

Pillanatok a Mélyföldekről – (Belgium, Hollandia, 2003 ősz)

1. Repülés

megméretett

könnyű kedvünkben

a légnemű

magasság

2. Találkozás Európa fővárosával

1.

istenfélő gótika közé rejtett

felhőtörő-karcsú

csipkeházak emelnek

oda hol lábunk

lábujjhegyen lépked

hirtelenősz gyermekutca

siklik beékelve

a macskakövek szürke erdejébe

a múlt emlékeivel beoltott

reneszánsz

fáradhatatlan borostyánként

fut fel

az eltévedt inkvizíció

félelemtörvényeire

gobelinbe szőtt sorsok

túlélt vízpróbaként

versenyt úsznak

a szikrázó szeptemberi

ég pajkos pamacsaival

2.

Kitisztult ég ízesíti

Rubinjával ebédünket

Bonzsúr Brüsszel!

Mi vagyunk itt

Borítsd ránk csipke csillagaid

Ébreszd fel céhes mestereid

Lábunk fényesíti parányi sikátoraid

Ékszer-tereid köveit

Ragyogtasd ránk kalárisaid

Megosztom

A színes üvegbe temetett

Keresztre feszítettel

Áradó áhitatom

Maroknyi mécs világáért

Perselybe ejtem

A koldult áldozati érmet

3. Brüsszeli nászéjszaka után

1.

Nemcsak

Hitünk fényével

Felhő-szűrt napsugár

Megtört kenyerével

De lágy asszonytenyér

Igéző hevével

Élem

Férfi-létem

2.

mikor Álomtündér

lehunyja

szemét

a mese pehelypaplana

őrzi szendergését

3. Üvegváros

Tornyosult

Robotok

Beborult

Ablakok

Mögött

Névtelen

Sétányon

Nevetnek

A félelem

Forgóajtói

És látomást

Lök arcunkba

Egy génhibás

Sugárnyi

Ökölcsapás

Tükrözd

Az emberlépték

Titkait

Elveszett

Lelkemben

Csillagos

Porszem

Te és én

Egy ördögi

Óraműben

4. A brüsszeli Botanikus Kertben

S virágzanak

Lelked zsebkendőjében

Az őszfürtű természet

Ízes magvai

5. Egy mulatt kisfiúra

Zsálya illatú tenyeremben

Melengetem

Tejeskávé-szín

Babszem Justin

Obszidián szemed

Mélyföldi csipke

Minden szentek közül

Egy gyermek mosolya

Lett véletlen éked

6.Tévelygők a Szent Mihály katedrálisban

Hangfolyóban

Keresztelt

Küldetések

E világ

Kóbor

Kételyek

Életfára feszült

Eretnek szívek

Bensődben

Mind csendre

Intenek

Útra kelt

Múltidézők

Találkozása

Torzó égi titkok

Földtávoli

Mása

Eljött a Szenvedés

Végórája

Halálunk

Porrá zúzása

7. Netty Montalembert Szem-gobelinje előtt

(Le Chaudoir – az Üst)

1.

Szent Mihály ezer Szemmel

könnyezik rebben-mered

vádol dermedt félelemben

hunyorgó-pislogó Szemek

égő kontúrjuk lobveres

(lélek – álmatlan éjjelen)

magSzemek szél szórta rendben

kelnek sortalan vetésben

gyilkos jégverésben

gabonaSzemek pokol raktárában

tűzben, ördög magtárában

égnek könny-csírázásban

falra felkent feslett ördögök

féltik az istenadta örömöt

hiába hányják tűzbe a bűnöst

a siralomvölgye süllyed

lángpallos ítéletet sürget

hetedíziglen vétlen Szemünkre

2.

Már nem fentről sugároznak

A megígért fények

Hullámok nyelik el

A tétova megtévedtet.

Megbéklyóz, elemészt

A szarva-nőtt rettenet

Felbúgó harsona terel,

Hová az út kikövezett

Ki sejti? Mi rejti?

Mitől bűn az emberi,

Hogy vérem véredet szereti?

Emelj Magadhoz

Fogd kezünket!

Ki, ha ilyet Isten nem tehet?

8. Vendégségben Őfelségénél (aki éppen nem volt otthon)

Márványba fagyva

Hol henyél a meghitt családi élet?

Meleg gobelinbe szőve

szögmérőbe szögezett,

irányított szerelem szendereg

Rokokó kies korlátai keretezik

a királyi lét hétköznapjait.

Kerti sövény szabályos sarkain

gaz nem verte csigás ösvényeken

vonalzó veti a sövényeket

9. Variációk Hieronymus Bosch: Szent Antal megkísértése című festményére

1.

asztal alá kártyázott üdvösség fülén

késtörte halcsont csörte

tojásba zárt szívdobogás, vércsöpp

lelkét lángvitorla lopja el a mennytől

ég-pokol lángja perzseli gyáván

az utolsó halikra tüdőtágulását

kopoltyú reményébe üt vasat

egy kócsag-zöld arkangyal

szárnyán, halpikkely-habos nyálkán

gnóm siklik a fagy jég-szűzhártyáján

odaadó domboldalból vájt farpár

várja vétlen szeretők behatolását

szúnyoghad bombázza

a hárfahúrba szakadt vitorlavásznat

világnak csúfjára, kalodába zárva,

szamárkoponya vetíti vízióját

tört mézescsupor-varjúcsőrre,

halálhűs holló homorú hátára

meglovagolt ördögfióka szeméről

falloszfátyol foszlik

füstfejű fakó fákra omlik

felvonulás felfúvódás

fejfújt fojtás

boszorkány-rontás

flangáló fiola-farizeus forog

fészekmeleg ejakulált farkon

frivol dáma fickánkol

kakas faroktollon

fej-fej hátán

levágva, szétgurulva ártány fátylán

félszeg féreg fenekedő hátán

megbélyegzett bélyegek

félpénzen vett kebleken

fél mákvirág félve vet le

bódultan élt éveket

fejetlen fiak ifjak feltárt ágyékán

kandisznó, szamárcsődör ruhátlan apácán

testből kiszakadt-megszakadt emberszív

szétesett cseppjei, kócos erei

kanális bűz-mocsaras mocskain

eltévedt megvilágosodás lófrál

hajókürt sejt-tördelő hangján

maszturbáló csupasz nimfa fetreng

varjú tollban, dögpatkány-fejben

szétesett összekeveredett

ember-állat testek szervek

emberi lábszáron futó szekérkerék

visz ufót sosem látott

humanoidot animaloidot

ormányos orália

kitárult anália

a bombázók burokba zárt fecskék

bús karnevál estjén

lángoló falloszok felett

vassaruval zúzott lábfejek

pallos és angyal teknőc páncélba zárva,

égre fújt harsona-visszhang

kagylópáncél-parabolában

meghágott sárkányfog, sárkánytűz,

megfogant eredendő bűn

földre szakadt pillangóbársony

mené tekel ufarszin-átok:

föld-tűzrengés rátok!

kibomló, vörös selyem szeméremajak

mámorában mindent magába harap

fehér fogaskeréken szitakötő-szárnyak

kar ereiből kicsillámló békapete, bikapata

a józan ész lápba süllyedt faágra akadva

hívő hihetetlen-hitetlen jajban

szűz és sátán egy léghajó-halban

hiába: Antal megingathatatlan

2.

Szőrén ült szivárványok

Kiszáradt uszonyai

Asztali szörnyek

Borissza szárnyai

Tűzvészek kisdedre

Lehelő boszorkányai

Hasadó anyagok

Harcos szívbillentyűi

Varratos végzet

Vigadó vazallusai

Patkány-paripák

Poklos pásztorai

Jeremiások

Sminkelt sirámai

Szilaj szenteknek

Szolganépei

Hárfás hóhérok

Kerékbe törései

Hétpróbás mocsarak

Alámerülései

3.

neveden

szólítanak

ölelnek

roppantanak

véredben

fürdenek

a szédítő

színek

10. A Madelaine templomban talált Szent Rita-rendi újság címlapjára

Ki mer még a

Hitehagyottaknak

Jó hírt mondani?

Ki mer még a

vétlen ártatlanoknak

Hajlékot adni?

Ki meri még Magdaléna

Megbánt gyönyörét

Felfedni?

Ki meri még a

Vészek harangjait

Hamvakba önteni?

Ki meri még a

Legfőbb szeretet imáit

Vízbe vérbe fojtani?

Ki meri még a lángok

Őrzőit rabláncon tartani?

Ki meri még rózsáid

Skarlát töviseit

Gyöngyökké

Felfűzni?

11. Szent Rita szobránál a Madelaine kápolnában

Sóhajtásunk lábujjhegyen tipeg

a festett üvegablakok zaklatott fényében.

Pár centért térdre borul

a könyörgésgyertyák világossága,

de ki adja vissza a hontalannak

elvesztett sorsát?

Őrláng-pisla hitet ki szít,

ha sújt a hajléktalanság?

Vakító vaku villan

a romba dőlt sorsok szemébe,

száradt váladék szúr

a retina tavába fúlt reménybe.

Tényleg itt van

vagy ez hologrammja,

ki a lehetetlen válaszokat

tört vállain hordja?

12. Az Antwerpeni Nagy Zsinagóga előtt

Hajnalt ébreszt

Az életigenlőknek

A némaság

Csillagőrző

Kakasa

13. Antwerpen katedrálisára

1.

szegények szent,

egyszerű Krisztusa

hozzád tör az ember fia

csúcsos tornyaival,

pompás üvegablakaival,

csipkés ormaival

igyekvő-törekvő,

lelkét vesztegető

téged mégsem,

soha el nem érő

2.

az áhítat pillanatát

tömjén, imahullámok,

zarándokok helyett

turisták hada,

poros lába nyoma

veri tapodja

14. Meghitt alkonyat

észak lehelete táncol

az antwerpeni naplementében,

mintha lángban…

fürdenek a fényben

a vörös téglás házak

lassít az idő,

bóbiskol a tenger párájában,

gyönyörködik a rajnai ludak

násztáncában

kása hangú, fekete fickó

száján száll a soul

aztán szaxi sír

mellette fehér galamb tipeg

a csőrével morzsát,

fülével hangot csippent

vörösraszta, ifjú holland

nyomja amott:

kerekes, piros zongorán száll

a blues

ring a szoknya

megpezsdült véremen

a Cathedral Café bejáratán

festett-üveg-Teremtés-freskó:

Ádám ott csüng Isten ujján

ötpercenként üt a katedrális tornya,

hangja a harangokban

toppant és kongat:

agyő, isten veletek!

negyedhold masíroz

szántónyi káposztasor felett

hímeit az este támlájára

fekteti a távolodó város

15. Meditáció és fohász a waterlooi Oroszlán-emlékmű alatt

Öt lombos

Gesztenyefa között

Ahol szeptember

 melege

Átitatja

Fénylő énedet

Imádságodban

Megleptelek

Pogány békesség

Istennője

Legyen nekünk

Édes

Féktelen

Erőd

16. Waterloo piramisa

50.000 hiába hullt

a másvilágra át

MDCCCXV

Június 18-án.

Fenn, 226 lépcsőfok fölött

Szeptemberi ég pörög,

Langyos szél fütyöl

Az emlékmű-oroszlán

Lábai között.

Lenn, ötgesztenyés körben

leülök a hullt-leveles földre:

hozzon békét lelkük ereje,

egyszerűen, ahogy gép ver

sorra sort, monoton erővel,

vet magot az újra hitt jövőnek.

Egyszerűen, ahogy a por

befogad sejtet-csontot,

ahogy a nap habzsol

könnyet vagy harmatot.

Oroszlánhalmos csatamező légy Te a lágy borostyánnal befuttatott, babérral koronázott békesség-emberség fedetlen kápolnája, feledhetetlen jó példája.

Légy harmadik évezredi helyszíne a színes, fekete-fehér népek közös életének.

Egyszerűen, ahogy egy fekete párduclány hullámzott elénk porcelánfehér, tűzvörös társnőjével a Waterloo-i vasútállomás aluljárójának lépcsőjén.

Egyszerűen, ahogy megértették csodáló tekintetem: együtt, egyetértésükben, barátságukban szépek – és mert megértettek, modellt ültek nekem.

Új kor gyermekei:

Sokasodjatok!

17. A bruggei Memling-ház kertjében felállított Apokalipszis-szoborcsoportra

Amikor az ötödik lovas

Ezüstbe öntve

Urániumot vet a

Vétkes mennyekre

Sapkát varrnak

Emlék-foltjainkból

A jövő agyvelejének

Ne nyújts segédkezet

Mikor a gonosznak

A rozsdás jóslatok

Torkára forrnak

18. Képtár a templomban – Memling Pietája

Krisztus lehullott vörös sebei,

Mária összekulcsolt kék eres kezei,

Magdolna könnytűzű szemei,

Kalácsképű boldog-boldogtalan kismama,

holt-felnőtt fia testét dajkáló,

megrepedt szívű anya.

19. Hieronymus Bosch: 1491 – Az utolsó ítélet

Világnagy vitorlás páternoszterébe

Bújt kísértő lelkek, kéngáz-reverendás,

Végítélet harsonás angyalok.

Charon madárszárnyas csónakjában –

Akik már kiérdemelték, Ó boldogtalanok!

Szürrealista-tollas fácán omlik alá

A vízesés náthás váladékán.

Tisztítótűz-üresbélű alma magjai

A bűnben meghalt holtak,

Bortól elkárhozottak.

Csirkelábú asszony szoknyája alatt

AZ, ki hatszázhatvanhat,

Belek tekeregnek patája alatt,

Rájuk dől a vétek piros ponyvás háza.

Héja-vállú kerékbetört kígyónyelve

Egy érdemtelen érdemes alsó felében.

Sosemvolt-állatfejű, embertestű,

Emberfejű állattestű lények.

Kagylóba döfött kenyérvágó kés élére

Hullt egy test, mégis vértelen.

Félrevert harangban zeng

Egy ember-harangnyelv.

Isten szépkékű ege és

Sosem-volt-ember üdvözült angyalok alatt

Egy hamvas testű asszonyt ördög lovagolja,

Dölyfös nagyúrnak sátán az ágyasa

Bevett vár talán ember-fokú létra,

Cserebogár-szárnyú vitéz dől feneketlen kútba.

Szerzetes bök bibircsókos banyát,

Boszorkány-bordély egy csuhás ágyékán,

Szépasszony fején szarvasbogár-csáp.

Lángoló ég alatt üstben főtt jajgatás,

Testrészek szanaszét, kábult vacogás.

Nőtestbe zárt férfi: halk lélekhasadás.

Kígyóé a farok, a test meg egy madár

20. Ifjú Primitívek (Graffiti-művészek Bruggében)

kézben tartott pápa-bábú

testén krisztusi sebek

két leütött gyalog

felettük Töviskoronás

szeretet jele

kihalt város kövén

újságcsákós agyak

rongyolt rendjelekbe

zárt vakvérű végzetek

21. Az  Atomium belsejében

Ha az anyag

Mozgólépcső lenne

Mint kristályszemcsék

Vágtatnánk rajta

A vasmarkú végtelenbe

22. Amsterdam felé

Halvány nap készül

Bágyadt felhők között

Amsterdam vár ránk

Ezer cölöp fölött

Szélmalom harcol

Szitakötő-szárnnyal

Ökörnyál fátyla

Párapaplan ágyban

Csurgó csatornákon

Fénynyaláb fortyan

Kosárnyi káposzták

Szántókon a minták

Az utak szalagjai

Masnira kötve

Hollandia terítőin

Íme ez a gobelin

23. Anne Frank amsterdami rejtekszobájában

Meséld el fiadnak

Hogy egy szakadék

Felett függő

Hajszálat is megillet

Több élet

Meséld el fiadnak

Hogy a köddé váltakat

Megóvja a meztelen

Képzelet

Meséld el fiadnak

Hogy kimondott

Szavakból nem épülnek

Csontfehér sírkövek

Meséld el fiadnak

Hogy éhhalált oszt

Lyukas tenyérből

A gyűlölet

Meséld el fiadnak

Hány ciklont ráz

Ki magából

Egyetlen eszmélet

24. Van Gogh szobája

nyomkeresővé vált

elhagyott

léptek

nincs itthon a gazda

abszintot sírnak

az egerek

24. Esős este az amsterdami The Doors coffee-shopban

1.

Neccharisnyás lámpák

A kárhozat fűtőcsövei

Nőnemű hamutartók

Piszkos lábú leszbikusoknak

Tiszta élő ágy

Lázlányok vesztőhelye

Inkább legyek szószátyár

Mint emberszabású madár –

mondta Jim, mielőtt házi áldásnak

Ezüst szkarabeusszá változott

Hazugságölők

Helikopter-harmóniumok

Alatt

Ahol a hullák

Hoppon maradnak

Könnybe lábadt füstjelek

Az ismeretlen indián katona

Sátra körül

Aranymosók szitáján szűrjük át

Magzatvizünk

Szókincs-hordalékát

Kiszikkadt bűnbakfejek

A megkövezett sóbálvány

Sivatagában

Összesodrom a

Szép új világ

Szabaduló levelét

2.

Talpamban dübörög

Villan a basszus-fény

Fekete özvegy

Felfalja szerelmét

Ajtók tárulnak gitár sikolt sírva

Csatornába hull, hullám veri vissza

Keserű nyál a számban

Fehér Özvegy belefon magába

Tükör mögé rejtett

Döglött világ-álmok:

Lóbáljuk ki a hullát hatalmából

Hulljanak a barna szirmok

A méltatlan rózsaágyból

Fekete Fiú trombitahangja

Sirató asszonyok mormolása

Végső imák dadogjatok:

Jim és a Kedves velem mulat

Ma már ne ríjatok

Egymásba karoló körök

Feszüljetek az éjszaka lányaira,

Piros a káprázat lábuk között

Pattanó köntösük legyen

Szentségtelen-szent szemfedél

A sírba égett gyertyafényen.

Megtisztult napok üdvözüljetek!

The End!

Vég ne győzzön Genezisen.

Van Gogh szalmakalapos koponyáján

Zúgjon a zsoltárok

Százados porába rejtett Apokaliptikus hangulata.

János tálcán tálalt fején felcsillan

A csillag: fény felhők függönyén.

Igen.

Igen?

Igen!

Táguló terek tűzfalai nyomasztanak.

Tarts meg, emelj a tiszta, égbolton túli tisztaságba.

Tiporjuk el a lét sárkányait, a Szent György talpai alatt tekergő kínokat.

A világ palotájában csak téglányi a sátán sápadt szeme, az illanó fény…ellobban a szertehulló pillanatban

Örvénylő szédület teperne maga alá, füst tekeredik tüdőágaim-rügyeim között.

Japán papírusz-paraván árnyékán bujkál a fertőzött dög, júdáspénz pörög gyulladt szemhéja mögött.

Megtartalak a mélység iszonyata fölött, pupilláink tengerében fennmarad az üldözött.

26. Idill

Egy repülőgép az őszi csatorna fáinak hegyén

rózsaárus árulja utolsó kenyerét.

A szent ostya füttye szájpadlásunkra tapad,

Tenyered hasamon, hajad a vállamon,

Ez a múlhatatlan, örök hatalom.

27. A brüsszeli hangszermúzeum kincsei között

1.

Szerelmi álmok

Gyöngyöző keringője

Zenélő

Bőrödön

Mikor angyalszárnyak

Mosolya suhan át

Feletted

Hegedű-csípőddel

Ringanak

Nyarak és telek

2.

hárfa húrján andalít halkan

zongora húrján zökken-pattan

trombita szól tra-tra-tratata

hegedűíves kesergő a zene hulláma

az égen kiszakadt egy felhő hasa

28. 2003. szeptember 11, Brüsszelben, hajnali 5 órakor

mohából font

kereszt szálkáit morzsoló

kentaurok

zongorahangolt

tompa piramisok

fejtetőn álló

hetvenkedő

katedrálisok

gyóntató macskák

jaja a másnapos

esőben

a kelet-nyugati átjáró

merénylőinek gyülekezete

egy ájtatos kerengőben

mezítláb táncolja

életét a kopasz énekesnő

borotvaélen

a kockásruhás törpék

riadalma a térképről törölt

főtéren

harangjátékot üt-ver

a bűnösök visszhangos

hallgatása

elillanó tollrajzok

árverezett

úrfelmutatása

légüres hajtóművel fut felénk

kapuzárás előtt

a Hajnalcsillag

végtelenített cigarettaparázs

nyomjelzője a ragadozó

madaraknak

29. A Szoborember

Vincent szeme

Kőporba öntve

Szürkület bújt

a fekete emberbe

30. Paul Delvaux várostablója

Panaszt pengető

Kaszás

Csontjaink rácsok

A vágynak

Ezért függünk

Kezdet és vég

Között

Mindig félúton

31. René Magritte hegybe vájt madara

Ármányos szívekkel

Arat forró évadunk

Ezeregy éjünk

Mint ledobott napkorong

Szorul

Törvényeink kőtáblái

Közé

Zsarátnok-levelek

Ereibe zárva

Szívják zöld békéjüket

A szépség foglyai

32. Kóda: Marhainvázió Európa fővárosában

Nézd, egy tehén.

Micsoda?

Brüsszel közterén?

Ráadás:

Kalap van a fején

Az Anyaföld Szerelmes énekei, amikor még nem volt közös otthonunk (2002 tavasz és nyár)

1.

Majális a Tabánban

Lombot hímzett a tavasz

A tabáni fák ágaira

És embereket

A zöld pázsit fűszálaira

Májusi napfény kukucskál

A sötét szemüvegek mögé

Oldódik az átok

Rejtsd el sorainkat

Simogató körmeink alá

Bőrünk árokredőibe

Átkarol a zene

Körülöttünk tömeg

Mégis csak Te

És válladon a fejem

2. Útközben tőled el

a zöldbe vont Bakony

hullámai között

lófarokba kötött falu

fürtjeit lengeti

az alkonyléptű est

idén a május

messze szökő tájakat fest

száműzetésben már a tél

most tarka szirmú remény

nyílik a cserszömörcék levelén

3. Örök pillanat

1.

szentendrei kémények

szikrát pattintó lélegzete

visszaverődik

a tavasz lázától cserepes ajkú

tetők fészek-melegén

szeleburdi fények

csiklandós szelek bucskáznak

az út macskakövén

2.

gesztenyevirágok hullámzásába

belefeledkezve

lelkünkön karácsonyi hangulat

virraszt

ébren köti az éjhez

a cikázó hajnalt

3.

ortodox ikonok lábainál

ver habot a napfény

az áprilisi nyárfák hegyén

és hajunkban tavaszi csók

a gyémánt diadém

4.

Fekete Madonna

Ósötét glória-fénye

Messze veti a tétovázó árnyat

Gyertyákat gyújtok

Fényük táncosan lobban

Párban szökik óvó melegük

Ahogy lelkeink kapaszkodnak

Az ébredés új kora felé

Mennybe nyúló gót székek

Karfája kúszik közénk

Kezünk átbújik a cizellált mintán

És áhítat borul ránk

Papi stólaként

Mint ártatlan kis villám

A holdfényű gyertyaláng

Kuporogva mond imát

A szentek arany képkeretén

Epilógus: Veszélyeztetetten

1.

Kipusztult tenyerek

Izzadt

Kifordult vonalakkal

Dombokkal másszák meg

A civilizáció kopár ágú fáit

Ki menti meg a sav-hervadt virágot

Ki varázsol lombot

A pénz-tépte erdő tar koponyájára

Ki menti meg a lényegtelent imádó

Világot­­­­

Lelkünk szivárványhártyáján

Vattasűrű köd

Vakon tapogatózunk

Begyulladt kötőhártyák között

Pedig tele tegzekben

Berozsdásodott nyílvesszők fölött

Igazságfaló

Dögszagú keselyű köröz

Szárnyával eltakarva az aranyló napot

Pedig ölelkezhetnénk sáfránysárga aranyrepce mezőkön

Szagolhatnánk bodza és akác illatot

Akard

És akkor megmaradok

2.

élek

hol a föld szívéig

izzanak a

cserkész peremek

hol a tűz túlhevül

és a felgyújtott

vízbe

menekül

ne engedd

hogy vergődjenek

megvakult

hóban

vérem varjúszárnyai