Versek a 20.századból

Némafilm  (in memoriam Lillian Gish)

• 

a kéz, mely

a bölcsőt ringatja

a csont,

mely az égre kiált

a gyerekszáj,

mely sírásra görbül

a kard, mely

kőből nyert halált

az angyal, ki

fahéjas mellét kínálja

a patás, ki

bűneidet megváltja

az anya, ki

mécsest gyújt feletted

a fáraó, ki

elküldi népedet

a dalnok, ki

a balkonról jött

a szűz, aki

alszik az egyszarvú combjai közt

a kenyérbe oltott

forró vérengzés

a sirályok ebédje

a rész és az egész

a szamár, kiben

feljajdult a bánat

magad vagy egyszemben

az ötödik lelkes állat

a színészkirály,

ha kanalát meríti

a leprások doktora

fúgáját felejti

a kalóz, kinek

fejét vette a vihar

a koponya, mely

kapóra jött,

az ős, kit benőtt az avar

a jéghegy, ki

a gőzösnek ütközött

a saru, amely

a sós vizeken jár,

az özvegy, ki

a peronon áll

a cédák, kik a Gonoszt

kertedből kigyomlálták

a parázs, melynek

tüzét az őrzők eltaposták

a pálmák

melyek a zsarnokot

legyezték

a sugarak

melyek a fénylő

szavakat betűzték

az asszonyok

kik a Lovagot

méhükben

hetedíziglen

felnégyelték

a borotvaél

melyen végigtáncol

a hóhér kötele

a fal,

mely Jerikó

harsonáit kémlelte

a gyertya,

mely Káddist mond

a Templom hőseiért

a szentek

kik tűzbe mentek

megírott halálukért

a forrás

mely a sziklabálvány

tenyeréből fakad

az Üzenet,

mit Atlantis túlélői

Pompei végnapjára hoztak

az Országút,

mely felvette az

éhező Bohócot

a Róka,

ki csapdájában

veszett

orvvadászt fogott

a Férfi,

ki vétlenül

meztelen

almába harapott

a Gyermek,

ki gyufával kezében

téli álomba fagyott

az Őrszem

ki a végső ágyúszót

várja

a Fecske,

ki tavasszal

fészkének

hűlt helyét találja

a Csillag,

mellyel a

sárgaság

végzett

a Halál,

mely a maszk

mögé nézett

a függöny,

mely legördül,

mint egy

könny

az elítélt,

kinek arca

vasredőny

a kintornás,

ki eldalolta

az újhazát

a korty

mely kiitta

méregpoharát

a köröm,

mely

kicsorbult

az utcakövön

a szó,

mely

nyomot hagyott

bitón és

börtönön

a sorok,

melyek közé

beszorult

egy titok

az árok,

melyben nyugtot

lelnek a

forradalmárok

s az átok,

mellyel felvértezték

magukat a

nem múló

barbárok

az inga,

mely számolja

szívverésed

a kút,

mely beissza

tükörképed

a hajfürt

mely a kínpadon

ragadt

a lepel,

melyhez

szentek

bűne tapad

a borok,

mit vérré

szívtak a

porfelhős vándorok

a tömeg,

mint megannyi

elszorult

torok

a korbács,

mely makacs

bőrödből

hasít

az Ács Fia

és a Halász

ma még

tűrni tanít

a hajcsár,

ki átkelt

a tevék tűfokán

a kenyér,

mely megpirult

az idő

rostélyán

a cseppkő,

mely éneklő

katedrálissá

hízott

a Messiás, ki

elejétől fogva

önmagában

bízott

a föld,

mely céda

sóját ígérte

a levél,

mely golyót

repített egy

szerelmes

szívébe

a hegytető

hol éhen vesztek

a haszontalan

vének

a sírkő,

mit nászágynak

vetettek

a sziget,

mely bálnatesttel

alámerült

a csónak,

mely egy

zátonyon vesztegel

a bolygó zsidó,

ki szakállán

hegedült

a vitorla,

melyben a

vén tengerész

holtan hever

a vonat,

mely ütközőjén

vontat

életuntakat

a szoba,

mely függönyén

árnyakat futtat

az oroszlán,

kit megigéztek

a borostyánszemek

az öv,

mit kivertek a

koporsószegek

a kráter,

mely elnyelte

a gyávaság

bugyrait

a mozsár,

melyben ácsorgó

napokat törtek

a jégeső,

mit megsirattak

a kiszikkadt földek

ezer és egy

millióból egy…

(2000)